Kálvária
A 19. század járványos betegségei sok áldozatot követeltek a hajósiak közül. 1855-ben a helyiek fogadalomból kálváriát építését határozták el, a megvalósulásra azonban közel 3 évtizedet kellett várni. Évekig azon ment a huzavona a város és a plébánia között, hogy hol is legyen a kálvária felállítva. az Érseki Uradalom a temetőbe engedélyezte a kálvária építését, azonban a búcsújárókra való tekintettel mégiscsak a templomhoz közeli helyen állították fel, miután a gödrös részek feltöltésre kerültek. A feljegyzések szerint a helyiek igen kevés pénzt szántak rá, így a költségek nagy részét környékbeli egyházi személyek és értelmiségi emberek finanszírozták.
A kőkereszteket Antunovich János c. püspök faragtatta Budapesten, a hozzá felvezető kőlépcsők pedig egy vidéki asszony adományából készültek el, aki azt hálából ajánlotta fel a Szűzanya hathatós közbenjárásáért.
A kálváriát 1882-ben szentelték fel.
1901-ben új kálvária épült a hajósi származásu, pécsi egyházmegyés kanonok: Troll Ferenc jóvoltából.
A Golgota szobor-csoportja homokkőből készült, a keresztuti staciók téglából épültek. A staciók képeit vaslemezre festették.
A vaslemezek helyére 1934-ben a pécsi Zsolnyay gyárban készült színes majolika domborműveket helyezték el.
A Kálvária teljes felujitása 2005-ben történt, amelyet Szent Kereszt Felmagasztalása ünnepén áldott meg Dr.Bábel Balázs, kalocsai érsek.
Az eredeti kálvária dombormű-sorozat alkotói: Apáti Abt Sándor és Mack Lajos (a Zsolnay gyár keramikusai).




Stációk
I. Pilátus halálra ítéli Jézust

II. Jézus vállára veszi a keresztet

III. Jézus először esik el a kereszttel

IV. Jézus Szent Anyjával találkozik

V. Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni

VI. Veronika kendőt nyújt Jézusnak

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel

VIII. Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszttel

X. Jézust megfosztják ruháitól

XI. Jézust a keresztre szegezik

XII. Jézus meghal a kereszten

XIII. Jézus testét leveszik a keresztről és fájdalmas Anyja ölébe fektetik

XIV. Jézus holttestét sírba helyezik



Régi felvétel