focim2
focim

Hegyesorrú denevérek

Denevér A hegyesorrú denevér (Myotis blythii) igazi templomlakó bőregér.
Leggyakrabban tágas, sötét és zavartalan padlásokon, tornyokban esetleg pincékben tanyázik, ahol nem ritkán 100-200 példányból álló kolóniát alkot.
A nőstények gyülekeznek ezekbe a népes csoportokba, ahol minden anya évente egy-egy kölyköt hoz a világra.
A hímek elkülönülten élnek magányosan vagy néhány fős csoportokban, fali hasadékokban és faodvakban.
A kölykök májusban születnek, de júliusban már a fiatalok is együtt repülnek és vadászgatnak az őket gondozó anyákkal.
A hazai denevéreink rovarokat fogyasztanak, ezért hasznunk legalább oly jelentős, mint az énekesmadaraknak.
A hegyesorrú denevérek csak nyáron tartózkodnak az Alföldön, ősszel vándorútra indulnak, s távoli barlangokat keresnek fel, hogy ott alusszák át a telet.
Denevér Októbertől március közepéig mély álomban pihennek. Tavasszal azonban újra felkerekednek, hogy ismét visszatérhessenek a jól megszokott nyári tanyahelyükre.
Magyarországon minden denevér védett, a hegyesorrú denevér természeti értéke 50.000 Ft.
Az Európai Unió által is védelmezett, úgynevezett közösségi jelentőségű faj.

Vigyázzunk mi is rájuk, s örüljünk, hogy templomunk lakói ezek a hasznos és kedves állatok!



Elérhetőség

Cím: 6344 Hajós, Köztársaság tér 9.

Telefon: 06-78/404-606